Heart It

2013. július 15., hétfő

A bakterház végleg bezárt

Egy ország szívébe írta be magát Bendegúz, aki mindig jót akart, de a végére minden elromlott. Az élet groteszk fintoraként, sajnos az őt alakító Olvasztó Imre magánéletére is elmondható ez, hiszen az egykori gyereksztár nem tudta feldolgozni, hogy szétesik a családja.

Az Indul a bakterház Regős Bendegúza


A bakterház egykori lakói és állandó vendégei, valamint az őket filmvásznon csodálók is megdöbbentek öngyilkosságán, hiszen a celeb világba még csak bele sem kóstoló színészt az utolsó pillanatig boldog és kiegyensúlyozott emberként tartották számon.
A film hatalmas, máig tartó sikerének egyik alappilére Olvasztó Imre volt, aki úgy döntött, saját és Regős Bendegúz szerepe bőven elég neki. Döntésében is az a természetes gondolkodás játszott főszerepet, amitől az alakítás tökéletes lett, ugyanis hiába tetszett neki a színész mesterség csillogása, a nehézségek és az árnyoldalak helyett inkább a magánember és családapa szerepet választotta.

Szinte egyedülálló, hogy ekkora sikerrel a háta mögött az iskolái befejezése után sem tért vissza a sztárvilágba, hanem nyomdászként és családapaként, allűrök nélkül élte mindennapi életét, amit tragikus módon, korábbi döntéséhez hasonló elszántsággal saját maga fejezett be.

Nyílvánvaló, hogy a hírnév helyett választott kiegyensúlyozottság felbomlását nem bírta elviselni, amikor nem tudott beletörődni a feleségével való szakításba, és önkezével véget vetett életének. Itt hagyott bennünket, így már soha nem tudhatjuk meg, a bakter milyen lett volna tehénpásztornak.

2013. július 14., vasárnap

Mit jelent az, hogy celeb?

A hírességekre használt kifejezést eredetileg a művész világ ismert képviselőivel kapcsolatban alkalmazták, de mára celebnek hívják a képernyőn 5 percre felbukkanó ismeretleneket is, így főleg hazánkban egyre inkább lekicsinylő jelzővé vált.

A legtöbben úgy tekintünk a hírességekre, mintha nem is e világból származnának, hanem egy idegen bolygó szülöttei lennének. A róluk szóló sztár pletykák kifejezetten üdítőek, különösen akkor, amikor a komolynak számító hírek egyre komorabbak.

A hús-vér hírességekre is úgy tekintünk, mintha egy fantasztikus film marslakói lennének.


A zene és filmipar nevesebb képviselői rendszerint kikérik maguknak a celeb jelzőt, amiben részben igazuk is van, hiszen egy 20-30 éves múlttal rendelkező együttest, illetve a filmvásznon és színpadon maradandót alkotó színész munkásságát, nem lehet egy lapon emlegetni a pár perces hírnévért bármire hajlandó hétköznapi emberekkel, vagy a jól menedzselt, egyszámos előadókkal sem.

Természetesen nem is kell, hiszen a célközönsége sem ugyanaz, és magamból kiindulva, az olvasók igénye sincs kőbe vésve, mivel egy fárasztó nap után én sem Nietzsche olvasással pihenem ki magam, hiába tartozik a kedvenceim közé.

A celeb kifejezés ledegradálódásához természetesen a média is jelentős mértékben hozzájárult, hiszen a tömegek ízlésének kiszolgálása érdekében az ismert emberek pozitívumaira alig reagálnak, bezzeg amikor valami emberi baklövést követ el a művész, el sem lehet zárni a csapból folyó hírfolyamot.

Nem tudom, mennyire lesz sikeres a törekvésem, hogy egy-egy közérdeklődést felkeltő hír nyomán, vagy akár csak tetszőlegesen kiválasztva hírességet, igyekezzek bemutatni napjaink és a múlt celebeit.



A celeb hírek bevezetőjeként ki mások is lehetnének a képen, mint Paris Hilton és Britney Spears.
Nem egy művészeti lexikont kívánok összeállítani, ráadásul elfogadom, hogy a jófiúk nem igazán érdeklik az embereket, hiszen az én érdeklődésemet sem csigázza fel, ha egy művész magánemberi életében az az egyetlen „érdekesség”, hogy zsugori.
A külföldi celeb híreket igyekszem minél autentikusabb helyről összeszedni, az információk pontosság érdekében pedig rendszerint ellenőriztetem az angol weboldalak fordítását.

Ennek megfelelően első sorban igazi közönség szórakoztatókat fogok bemutatni, akiknek a mindennapjai sem hétköznapiak, valamint a celebséget művészi szinten megélő hírességeket, példaként Paris Hiltont említeném, aki ennek az életmódnak exkluzív képviselője.